oben

Ipar

A termelő szektor vállalatai nemcsak a legutóbbi gazdasági válság óta állnak a versenytársak és a fogyasztók nyomása alatt. A stagnáló vagy éppen csökkenő árak mellett elvárás a termékek és a szolgáltatások mind jobb összekapcsolása. Ezek a szolgáltatások már az értékesítést előkészítő fázisban kezdődnek, mely során a tanácsadásnak egyre inkább ki kell terjednie a termékek felhasználhatóságára és azok távlati fejlesztésére is. Ugyszintén magukba foglalják a szervizt és egyéb támogatást is. Sok termelő vállalat számára időközben a nyereség oroszlánrészét a szerviz, a javítás és az elégedett vevőknek az értékteremtő körforgásba való újra bekapcsolása teremti meg.

Ehhez nagyon fontos, hogy elég jól ismerje ügyfeleit, tudja, hogy az ügyfelei mit akarnak most - és mit a jövőben. Meg kell tudnia becsülni, mely potenciális ügyfelek érdeklődhetnek az új termékek iránt - és mely szolgáltatásokért milyen árat hajlandóak megfizetni.

Tisztában van-e azzal, hogy milyen szolgáltatásokat várnak Öntől az ügyfelei, és milyen szolgáltatást tud ehhez még kiegészítőleg ajánlani vagy közvetíteni, hogy a hozzáadott értéket termékeivel növelje? Fel tudja mérni, hogy ezek közül mely szolgáltatásokat tudja nyereségesen nyújtani, és melyekhez van szüksége stratégiai partnerekre?

Milyen módon méri fel és értekeli ki ügyfelei elégedettségét? Hogyan deríti ki, mely ügyfeleknek mikor és mire van szükségük?

Ha választ keres ezekre a kérdésekre, és ha Önnek hozzánk hasonlóan az a meggyőződése, hogy csak ezen az alapon hozható létre olyan komplett csomag, amely jelenlegi és leendő ügyfelei elégedettségére szolgál, beszélnünk kellene egymással.

Készen áll?

Regelkreis Regelkreis 1 Regelkreis 2 Regelkreis 3 Regelkreis 4 Regelkreis 5 Regelkreis 6 Regelkreis 7 Regelkreis 8 Regelkreis 9 Regelkreis 10 Időpont- és leadgenerálás PotenciálanalízisÁrképzési stratégiák MinőségmenedzsmentTeljesítmény MenedzsmentMake-or-Buy elemzések NetPromoterScore™ (NPS) Jogbiztos ügyfélszolgálat Értékesítés, marketing és szolgálatatás összekapcsolása Ügyfelek életciklusának vizsgálata és implementálása

Referenciák (Kivonat)

Kapcsolattartó

Photo of buw Hungary Kft.

buw Hungary Kft.

E-mail:

telefon: +36 72 536-700
fax: +36 72 536-799
unten
© 2012  buw  Csoport