Szûkebb, vagy tágabb értelemben véve szolgáltatóként Ön kiszervezett szolgáltatást nyújt. Olyan szolgáltatásokat, amelyeket megbízói nem, már nem, vagy eddig még nem tudtak megadni, s gyakorta megbízójának ügyfeleihez, ill. annak tevékenysége iránt érdeklõdõkkel való kapcsolattartáshoz volt köthetõ. Évek óta lefelé tartó árspirálban van, miközben ügyfelei nagy hangsúlyt fektetnek a minõségre és a biztonságra. Az utóbbi években egyre fontosabbá vált, hogy ezeket az értékeket ne csak nyújtsa, hanem dokumentálja is – már csak azért is, hogy megmutassa egyedülállóságát, mely megkülönbözteti a konkurenciától, s amit megbízói maguktól gyakran nem ismernek fel.
Egyidejûleg erõs nyomás nehezedik Önre, hogy elismert termékeit új vállalkozásoknak is felajánlhassa. Ezen kívül szeretné meglévõ ügyfelei számára nyújtott termékpalettáját új termékekkel erõsíteni.
Tudja mit akarnak Öntõl megbízói valójában – mind ami termékeit, mind ami szolgáltatásait illeti? Tudja-e, hogyan ítélik meg szolgáltatását, eljutnak-e Önhöz a visszajelzések, hogy a szükséges területen javulást érjen el? Tudja-e hogy milyen lehetõségei vannak arra, hogy egy telített piacon kitûnjön?
Ha Ön ebben a leírásban illetve ezekben a kérdésfelvetésekben magára ismert, kérjük keressen meg bennünket.
Készen áll?