oben

Amiért jobbak vagyunk

A „Jobb, gyorsabb és valahogy más!“ jellemzésre mi, buw-munkatársak nemcsak mint egyik ügyfelünk megtisztelő dicséretére tekintünk, hanem azt mindenekelőtt magasra tett mérceként is értelmezzük, mely arra ösztökél minket, hogy minden nap egy kicsit jobbak legyünk. A call center területen működő vállalkozások körében egyedüli tuladonosi vezetésű cég alapítói, Jens Bormann és Karsten Wulf, akik a buw-t több mint 18 éve egyetemi tanulmányaik alatt hozták létre, hisznek a szenvedély, a csapatszellem, a fairplay és a győzni akarás által meghatározott vállalati kultúrában. Ez teszi a buw-t egyrészt valódi ágazatvezetővé az innovációban, másrészt színes vállalattá csaknem 4.300 munkatárssal és két olyan tulajdonossal, akik továbbra is aktívan részt vesznek a mindennapokban.

A buw vállalatcsoport testre szabott megoldásokat kínál az ügyfelek megnyerésére, megtartására és a bennük rejlő potenciál kihasználására – eközben minden megoldási javaslat következetesen az ügyfél igényeihez igazodik. A nyolc székhelyen (Osnabrück, Münster, Halle/Saale, Lipcse, Schwerin, Berlin, Pécs és Temesvár) tevékenykedő buw-munkatársak mindent megtesznek annak érdekében, hogy megbízójukat az adott piacon az első helyre juttassák. A buw consulting tanáccsal látja el a vállalatokat a stratégia, a személyzeti ügyek, a szervezés, valamint a vállalati folyamatok és a technika minden területén.

Kiválóság az ügyfélmenedzsmentben – a buw-val az első helyre!

Belső igény és külső ígéret
A tulajdonosi vezetés a buw számára a megbízói igények teljesítésekor a munka gyakorlatiassága és egyedülálló rugalmassága mellett különleges gyorsaságot és pontosságot tesz lehetővé. Olyan neves németországi ügyfelek, mint az RWE, a Miele, a mobilcom-debitel és a Cortal Consors évek óta a buw-ra építenek. Semleges zsűritagok tanúsítják újra és újra a buw minőségét olyan díjakkal, mint a „2010 legjobb munkáltatója“, valamint azzal, hogy a legjobb 3 közé válaszották a buw-t az „International Best Service Award 2010“-en. A kimagasló minőség további mutatója a BSI (Német Szövetségi és Információbiztonsági Hivatal) IT-biztonsági tanúsítványa, melyet az ágazatban elsőként a buw kapott meg. A tanúsítvány a buw minden ügyfele számára garantálja a maximális adatbiztonságot.

Vállalati kultúránk az Ön sikertényezője
A vállalati kultúra minden vállalat központi sikertényezője – mert a siker a munkatársak fejében kezdődik. A vállalkozói gondolkodás és cselekvés, valamint a munkatársakkal, ügyfelekkel, beszállítókkal, partnerekkel és a regionális intézményekkel való korrekt bánásmód a buw számára magától értetődő és a sikeres együttműködés alapja. Ez különbözteti meg a buw csapatát a piac más részvevőitől. Ezen erények jelképeként alapítottuk meg a cég saját labdarúgóklubját, az F.C. Real-t. Az egyesülettel élteti a buw a csapatszellemet, támogatja és jutalmazza a teljesítményt, új, képzett és elhivatott munkatársakat hoz a vállalathoz, és újból és újból lelkesíti az ügyfeleket és a partnereket. Mert a pontosság és odaadás mellett a munkában elsősorban örömet kell lelni. A munkában és a közös sikerben rejlő öröm a buw-nál lényeges mozgatórugó.

Ügyfeleink mondják

buw - jobb, gyorsabb és valahogy más. (Frank Gehring, a Provinizial Biztosító ügyfélszolgálatának vezetője)

Kapcsolattartó

Photo of buw Hungary Kft.

buw Hungary Kft.

E-mail:

telefon: +36 72 536-700
fax: +36 72 536-799
unten
© 2012  buw  Csoport