oben

Kik vagyunk

A tulajdonosok

Jens Bormann és Karsten Wulf a buw vállalatcsoport két ügyvezető üzlettársa. Már közgazdasági tanulmányaik során megismerkedtek, majd 1993-ban együtt alapították meg a buw szolgáltató vállalatot –a „b“ a Bormann-ra utal, a „w“ a Wulfra. Egyenrangú társként - mindketten mint kétgyermekes családapa -  fejlesztették a buw-t a diákkori egzisztenciaalapozástól az ágazat legnagyobb, tulajdonosok által vezetett vállalkozásáig – a buw-t a jövőben is a tulajdonosai vezetik majd.


A tulajdonosi vezetéssel Jens Bormann és Karsten Wulf olyan értékeket kapcsolnak össze, mint a bizalom és a kitartás, a folyamatosság és az értékek megbecsülése – különösen a munkatársak megbecsülése. Mindketten tudják ugyanis, hogy a munkatársak csak megbecsülő vezetéssel lelkesíthetők – ahogy velük együtt a buw vállalatcsoport ügyfelei is.

Az ügyvezetők

Jens Bormann a buw vállalatcsoport két alapítójának és ügyvezető üzlettársának egyike. 24 évesen, közgazdasági tanulmányai során ismerte meg társát, Karsten Wulfot és 1993-ban közösen alapították a buw TELEFONMARKETING szolgáltató vállalatot.

A kétgyermekes családapa a buw valamennyi szolgáltatásával szembeni maximális igényességével, valamint a marketing és az értékesítés iránti szenvedélyével járult hozzá a buw vállalatcsoport folyamatos növekedéséhez, fejlődéséhez és kiemelkedő sikeréhez. Olyan kitüntetések, mint "Az év vállalkozója", a "European Call Centre Award" a "Legjobb vállalati kultúra" kategóriában, vagy a "2010 legjobb munkaadója" tanúsítják a buw-szolgáltatások különösen magas színvonalát, mely döntő mértékben a két alapítónak köszönhető.

A buw cégnév "w" betűje Karsten Wulf-ra utal. Karsten Wulf társa egyenrangú partnereként építette fel tizenhét év alatt a vállalatot a diákkori egzisztenciaalapozástól nyolc székhellyel rendelkező, csaknem 4.000 munkatársat foglalkoztató vállalatcsoporttá. A nős, egy kislány és egy kisfiú édesapja 1971-ben született Osnabrückben. A buw sikere révén hosszú időre tervezve ebben a városban telepedett le.

Karsten Wulf különös szenvedélye a stratégiai-, technológiai-és személyzeti témák iránt jelentősen hozzájárult az utóbbi években az iparág egyik vezető vállalatává váló buw sikeréhez.

2006 és 2009 között Karsten Wulf a BJU (Fiatal Vállalkozók Szövetsége) elnökségének tagja volt. Szövetségi elnökhelyettesként a kooperáció és a marketing területekért felelt. Különösen a fenntarthatóság, a szociális felelősség, a németországi középosztály életfeltételeinek megalapozása és az egzisztencia alapítás témái mellett kötelezte el magát.

Szabadidejét családja mellett nagy szenvedélyének, a maratoni futásnak szenteli. Számára a legújabb sportkihívás a világ bizonyára legkeményebb kerékpárversenyén, a Transalpon való részvétel.

Daniel Benzenhöfer 2000 óta tagja a buw vállalatcsoport ügyvezetésének. Ő vezeti a münsteri, a hallei, a schwerini és a lipcsei telephelyeinket.

A kétgyermekes családapa sváb területről származik. Tanulmányait követően a Quelle Schickedanz cégnél és egy telemarketinges vállalatnál dolgozott, majd azt követő vándorévei után – Ober­schwa­benből, Oberfrankenből Ázsián, Közép-Kelet-Európán és Ham­burgon keresztül – Daniel Benzenhöfer végül szerencsésen a buw-hoz került.

2007-től külsős menedzsment-és stratégiai tanácsadóként Dr. Claudio Felten-t gyorsan megfertőzte a vállalat kultúrája, a márka, a témák és a buw alapötlete. 2008 óta ügyvezetőként két menedzsertársával, Hans-J. Agnischock-kal és Vincenzo Abate-val vezeti Németország legnagyobb ügyfélmenedzsment-tanácsadó cégét, a buw Consulting-ot.


A Rajna-vidéki zenész, hobbi-autóversenyző, idegenvezető, valamint két fiúgyermek édesapja közgazdaságtant tanult Bonnban, ahol promóciója során menedzsment-, marketing- és értékesítési kérdésekre szakosodott. A tanácsadói munkára Dr. Hermann Simon professzor révén talált, aki őt a Simon, Kucher und Partners tanácsadó céghez ajánlotta be. Álmai munkahelyét a buw-nál találta meg: "Az ügyfélkezelés a vállalatok központi témája. Egyik cég sem foglalkozik ezzel tartalmilag - a stratégiától a megvalósításig - ilyen mértékben, és semelyik cég sem közvetít egyúttal összehasonlítható életérzést, úgy mint a buw consulting." Dr. Felten ezenkívül az üzemgazdaságtan, a marketing és a vállalati tanácsadás docenseként dolgozik különféle főiskolákon és tanintézményekben valamint az Osnabrücki Egyetemen az ügyfélmenedzsment és stratégiai menedzsment óraadója.



Kapcsolattartó

Photo of buw Hungary Kft.

buw Hungary Kft.

E-mail:

telefon: +36 72 536-700
fax: +36 72 536-799
unten
© 2012  buw  Csoport